Elismerte a Boeing, hatalmas gond volt a repülőikkel

Két személyszállító is lezuhant, most elismerték, a cég hibázott.

Dennis Muilenburg, a vállalat elnök-vezérigazgatója Párizsban nyilatkozott az újságíróknak. Véleménye szerint, a cég kapcsolattartása a légügyi szabályozással, a vásárlókkal és a közönséggel „nem volt következetes, és ez elfogadhatatlan”. Az amerikai légügyi hatóság azért hibáztatja a vállalatot, mert több mint egy évig elhallgatta előtte, hogy a típus gépeiben a pilótafülke riasztóberendezése nem működik, mégpedig szoftverhiba miatt - írja az Index az MTI alapján.

Március 10-én a felszállás után szinte azonnal lezuhant az etióp légitársaság egyik Boeing 737 MAX gépe. Egy ugyanilyen típusú gép szenvedett balesetet az indonéziai Lion Air társaságnál öt hónappal korábban. A két balesetben összesen 346 ember vesztette életét.

A 737 MAX gépeket átmenetileg kivonták a forgalomból.

Muilenburg abban bízik, hogy a szoftver májusban befejezett felújítása után, még ebben az évben visszakerülhet a típus a forgalomba, bár azt is hozzátette, hogy időbe telik mire visszaszerzik az emberek bizalmát. A forgalomból kivont gépek, a magyar turisták utazását is érintik.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló