Összehangolt akciónak tűnik, hogy az elmúlt napokban Soros Györgynek és a korábbi demokrata elnököknek is bombát küldtek ismeretlenek. Amerikai hírügynökségekre hivatkozva írja a 444.hu, hogy a nyomozók szerdán lekapcsoltak egy bombát, amit Hillary és Bill Clinton New York állambeli otthonába címeztek. Az amerikai titkosszolgálat, a U.S. Secret Service nem sokkal később nyilvánosságra hozta, hogy a postaszolgálaton keresztül Barack és Michelle Obama házához is robbanószerkezetet küldtek el ismeretlenek.
Mindezt egy nappal azután, hogy a magyar származású amerikai milliárdos Soros György bedfordi házának postaládájában is bombát találtak
Postai csomagban küldtek bombát Soros Györgynek 2018. October 23. 09:07 .
Név nélkül nyilatkozó források szerint az Obamáéknak címzett robbanószerkezet hasonló felépítésű, mint amit Sorosnak szántak.
A volt elnököknek küldött bombákat titkosügynökök fedezték fel. A szolgálat annyit közölt, hogy az érintettek nem voltak veszélyben. A Sorosnak címzett bombáról kedden annyi derült ki, hogy azt a másik kettővel ellentétben nem postán kívánták célba juttatni, hanem valaki odahelyezte a készüléket a milliárdos házához. Arról a szerkezetről kedd óta annyi derült ki, hogy csőbomba volt, megtöltve robbanóanyaggal, és azóta hatástalanították. Az esemény idején Soros nem volt a házban.
Nem sokkal később érkezett a hír, hogy a CNN New York-i főhadiszállását is kiürítették, miután valakik állítólag bombát küldtek az épülethez.
A szolgálat szerdán azt is közölte, hogy azonnali hatállyal teljeskörű nyomozást indított az ügyben, szövetségi, állami és a helyi hatóságok bevonásával.