Ez a Border Collie úgy szlalomozik, mintha erre született volna

Persze valahol erre született, hiszen egyike a legnagyobb mozgásigényű fajtáknak.

Az agility verseny az a típusú megmérettetés kutyáknak, amikor egy tizenpár akadályból álló pályán kell végigszaladniuk úgy, hogy minél rövidebb idő alatt minél kevesebb hibát ejtsenek. A hibák közé tartozik, ha az eb leveri a lécet, rossz irányba megy tovább, megáll az akadály előtt, esetleg megpördül körülötte, persze a legtisztább az, ha tökéletesen teljesíti, ráadásul villámsebesen. Ami egyébként azért nem egyszerű, mert minden akadálypálya új, a bíró azt közvetlenül a verseny előtt találja ki.

És akkor most nézzük meg a műfaj egyik aktuális sztárját, Texet, aki a Westminster Kennel Club által rendezett 2015-ös Masters Agility Bajnokságon utasított mindenkit maga mögé. A szlalomot nézzék!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű