A bekokainozott férfi 2021. augusztusában, nappal, jó látási viszonyok mellett hajtott Garaboncról Nagyrada felé, amikor személyautókból álló kocsisort kezdett előzni. A két autóval előtte haladó motoros is előzésbe kezdett, de a bedrogozott férfi hátulról belehajtott a motorba.
A motoros elvesztette az egyensúlyát és az út melletti vízelvezető árokba esett, a férfi ezek után még egyszer ütközött a motorral, ami 80 méterrel távolabb az út menti árok falának csapódott.
A kokain hatása alatt álló férfi nem állt meg, hanem Zalaegerszegre hajtott, ahol leparkolt, majd egy közeli áruházhoz sétált. Végül a rendőrök is ott találtak rá, a földön feküdt és összefüggéstelenül beszélt.
A motoros öt hónappal a baleset után a kórházban belehalt a sérüléseibe.
A Nagykanizsai Járásbíróság tavaly novemberben bódult állapotban elkövetett járművezetés és segítségnyújtás elmulasztása, valamint kábítószer-birtoklás miatt hat év börtönbüntetésre ítélte a vádlottat, hét évre pedig eltiltotta a járművezetéstől. A Zalaegerszegi Törvényszék másodfokú tanácsa helyben hagyta az ítéletet, s mivel a személyiségzavarban szenvedő férfinek volt már egy 10 hónapos felfüggesztett fogházbüntetése, mivel korábban többszörösen megszegte a KRESZ szabályait, így most ez is le kell ülnie. Az ítélet jogerős.