Botrány a szentkirályi plébánián – Váratlan felmentés, politizáló pap és válaszra várás (Frissítve)

Állítólag régóta vannak már problémák a szombathelyi városrészben, amiket a vasárnapi mise csak tetézett.

Nemrég váratlanul eltávolították helyéről a szombathelyi Szent István király templom plébánosát, Pete Polgár Mátét. Nem lehet tudni, hogy pontosan milyen okból mentették fel – erről szinte csak a közösségi oldalakon lehetett olvasni, ahol a hívek arról panaszkodtak, hogy túl gyorsan váltják náluk a papokat és találgatják a mostani váltás okát –, ám úgy tűnik, hogy Székely János megyés püspöknek nem áll szándékában visszahelyezni őt. (Pete Polgár Máté egy regényt is írt, aminek bemutatóján lapunk is ott volt.) „Kérdés, a jó oldalon állunk-e?” - A lelkész és regénye a Berzsenyi könyvtárban 2018. September 07. 14:17

Konkrét utódot még nem neveztek ki, a püspök a Sümegi Ferences Rendházat kérte fel a helyettesítésre Szentkirályban. A február 27-ei vasárnapi misén pedig egy helyettesítő paptól állítólag olyan prédikáció hangzott el, amin sokan felháborodtak.

Erről Tóth Kálmán, a körzet képviselője tett közzé vasárnap este egy bejegyzést a Facebook-oldalán, amihez azóta is özönlenek a hozzászólások. Egy nyílt levélről van szó, amit Székely János megyés püspöknek írt és küldött el eredetileg, majd kiposztolta az oldalára is. (Mint Tóth Kálmán kérdésünkre elmondta, a levelére a püspöktől eddig nem érkezett reakció.)

Facebook

Eddig ilyenre nem volt példa?

„Biztosan kijelenthetem, hogy 2017 óta semmiféle politizálás nem zajlott a szentkirályi templomban. Se pro, se kontra. Voltak érdekes prédikációk, de mindig mellőzték az aktuálpolitikát. Így most derült égből villámcsapásként hatott, hogy jön egy vadidegen pap, akinek semmi köze Szombathelyhez és fogalma sincs arról, hogy mi is zajlik itt, mégis elkezd ilyenekről prédikálni” – nyilatkozta lapunknak a baloldali képviselő. (Tóth Kálmán egyébként sok szentkirályi projektben dolgozott együtt a leváltott Máté atyával.)

A prédikáló atya állítólag áldozathibáztató megjegyzéseket tett az orosz-ukrán háború kapcsán az ukránokkal kapcsolatban és arra buzdította a híveket, hogy a kormánypártra szavazzanak.

Mint mondta, többen is kimentek a miséről, mivel egyáltalán nem számítottak arra, hogy egy ilyen nagymúltú templomban ez megeshet. „Mi ezt nem kértük, és nem kérjük” – hangsúlyozta.

A poszt nagy port kavart, Tóth Kálmánt többen is élesen támadták utána – állítása szerint – privát üzenetekkel bombázták. Ráadásul még a Sümegi Ferences Rendház vezetője is hozzászólt a bejegyzéséhez, amit pedig a ferences atya leírt – a képviselő szerint – egy az egyben alátámasztja az ő állításait és egy újabb kommentháborút is elindított arról, hogy politizálhat-e a templomban egy pap?

Facebook

Tóth Kálmán azt mondja, hogy ő tovább fog küzdeni a templomban való politizálás ellen, minden egyes alkalommal szóvá teszi, ha ilyen történik.

„Nem azért járunk templomba, hogy rosszul érezzük magunkat amiatt, hogy a papnak más a véleménye a világ dolgairól, mint nekünk. Milyen alapon történik kirekesztés? Van a fideszes keresztény, aki jó keresztény, meg van a nem fideszes keresztény, aki rossz keresztény? Hogy van ez?” – kérdezte felháborodva.

Húsz év alatt tíz pap

Tóth Kálmán szerint a szentkirályi városrészben régóta vannak már problémák, a gyülekezet oszlopos tagjai folyamatosan panaszkodnak, ráadásul jogosan, ugyanis az elmúlt húsz évben több mint tíz papjuk volt.

„Igazából úgy működik a dolog, hogy indoklás nélkül teszik őket ide-oda. Mire megmelegedett itt nálunk bármilyen plébános, fogták és ilyen-olyan okból kifolyólag áthelyezték. Pedig egy olyan városrészen, mint Szentkirály, a plébános mindig egy szervező erő, a közösség fontos tagja” – mondta a képviselő.

Majd részletezte, hogy pontosan milyen gondok adódnak abból, hogy nincs állandó helyi papja a közösségnek. Döcögős például a hitoktatás az óvodában. Nem megoldottak a temetések, a hozzátartozóknak „vadászniuk” kell egy papra, hogy eltemethessék szerettüket. Ugyanez a helyzet a keresztelőkkel is.

Ugyanis most üres a plébánia.

Józing Antal

Várjuk az egyházmegye válaszát

Az üggyel kapcsolatban természetesen még hétfőn felkerestük a Szombathelyi Egyházmegyét is, remélve, hogy választ kapunk arra, hogy miért váltották le a korábbi szentkirályi plébánost, illetve, hogy kívánnak-e reagálni a városban terjedő szóbeszédekre, valamint Tóth Kálmán vasárnapi Facebook-posztjára.

Akkor azt a választ kaptuk, hogy eljuttatták megkeresésünket Székely János megyéspüspöknek, amint válaszol, továbbítják nekünk is. Mi pedig természetesen leközöljük választ, ha megkapjuk.

Frissítés:

Csütörtök reggel, cikkünk megjelenése után megérkezett Székely János megyés püspök válasza, melyet változtatás nélkül közlünk:

Az atyák áthelyezésekor mindig kettős szempontot, a közösség javát és atya helyzetét vesszük figyelembe. Így történt ez Szentkirály esetében is. Pete Polgár Máté atya kiváló lelkipásztori munkát végzett Szentkirályon és Táplánszentkereszten. Nagyon sok embert vezetett közelebb Krisztushoz prédikációival, hittanóráival, lelkesedésével, írói tehetségével. Betegszabadságra volt szüksége, hogy újra teljes erővel szolgálhasson majd. Mivel a plébánia nagy lélekszámú és hitét aktívan gyakorló közösség, ezért nem vártuk meg a szokásos nyári áthelyezések idejét, hanem márc. 31-i hatállyal kineveztem Ipacs Bence atyát Szentkirály plébánosává. A hívek jól ismerik, kérem, hogy fogadják őt nagy szeretettel.

Az Ukrajna elleni agressziót, a háborús erőszakot a leghatározottabban elítéli egyházunk. Hidász Ferenc atya Ukrajna egyik legnagyobb ismerője Magyarországon, kiválóan beszéli a nyelvet, hosszú éveket töltött ott, mint a Munkácsi Egyházmegye helynöke. Amikor beszédében a fegyverszállítmányok negatív voltát említette, az ott élők iránti aggodalom szólalt meg benne, nem valamiféle pártpolitikai állásfoglalás.

Imádkozzunk a háború mielőbbi befejezéséért! Tegyünk minél többet a menekültekért! Egyházmegyénk több kárpátaljai magyar és ukrán családot befogadott (a Szombathelyi Annunciáta házba, a Celldömölki Kolostorba és hamarosan a Püspökmolnári Plébániára is). A Szombathelyi Karitász szívesen fogad élelmiszert, valamint 5 db kisméretű hűtőszekrényt és 5 db mikrohullámú sütőt a családok számára.

Tegyünk meg minden lehetőt az otthonukból, a háború borzalmai elől elmenekültekért!

Székely János püspök

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

„Kérdés, a jó oldalon állunk-e?” - A lelkész és regénye a Berzsenyi könyvtárban

Első regényét írta a Pete Polgár Máté, a Brenner iskola hittanára. A bemutatón szűkösnek bizonyult az előadóterem.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet