Az EU vezetői sürgetik, hogy Nagy-Britannia adja be kilépési nyilatkozatát

Nem értik, hogy az egyértelmű népszavazás után David Cameron miért akarja húzni az időt októberig.

Nagy-Britanniának az országban megtartott népszavazás eredményével összhangban azonnal be kellene nyújtania írásban az Európai Unióból való kilépési szándékát, hogy a kiválási folyamat a lehető leggyorsabb és legfájdalommentesebb legyen - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az ADR-nek adott nyilatkozatában.

Hozzátette, nem érti, hogy a brit kormánynak miért kell várnia októberig annak eldöntésével, hogy elküldi-e Brüsszelnek a kiválásáról szóló levelet.

David Cameron húzza az időt
Forrás: AFP/Eric Feferberg

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke ugyancsak az ARD-nek nyilatkozva botrányosnak nevezte, hogy Cameron a brit Konzervatív Párt belügyeire tekintettel csak októberben mond le a posztjáról, addig

ismételten túszul tartja fogva az egész kontinenst

.

Emlékeztetett, hogy Cameron három évvel ezelőtt pártja radikális szárnyának a referendum megtartására tett ígéretével érte el újraválasztását. Vagyis egy egész kontinenst túszul ejtett belső pártmegfontolásokból.

Közben az uniós tagságot támogató angolok új népszavazást követelnek Brexit: új népszavazás jöhet, lehet mégsem lépne ki Anglia az EU-ból? 2016. June 24. 16:07 , keddre pedig tömegdemonstrációt szerveznek Tömegdemonstráción állnak ki a Brexit ellen Londonban 2016. June 24. 18:16 Londonban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet