Bronzérmes lett a celldömölki szülészet - A legjobb a megyében

A celldömölki Kemenesaljai Egyesített Kórház a második lett az „Év Szülészete 2011” versenyen. A díj odaítéléséről maguk a szülők dönthettek.

Egyedülálló díjat alapított a legnagyobb baba-mama portál, a babaszoba.hu. Az „Év Szülészete 2011” díj odaítéléséről maguk a szülők dönthettek, akik három hónapon át tartó internetes szavazáson értékelték a hazai, állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő szülészeteket. Vas a megyék és a résztvevő budapesti kerületek összesített eredményei alapján huszadik lett a huszonkilenc helyezett közül.

A díj megalapításának célja az volt, hogy méltó beszédtéma legyen a szülés és a születés helyzete, segítőinek munkája és megbecsülése. A szülészeteket május 2-től július végéig ennek megfelelően három kategóriában lehetett értékelni: szülőszobai ellátás, gyermekágyi és újszülöttellátás, felszereltség és környezet.

Szülőszoba Szombathelyen

Külön érdekességnek számított a szavazás lebonyolítása során, hogy csak azok a felhasználók tudtak szavazni, akik a babaszoba.hu oldalán létrehozott regisztrációjukat összekötötték a Facebook-fiókjukkal. Erre a szavazás hitelessége miatt volt szükség: a fiókok tulajdonosainak legalább 20 ismerőssel kellett rendelkezni, illetve legalább egy olyan bejegyzéssel, like-kal vagy feltöltött fotóval, amely 90 napnál régebbi.

A verseny végeredményét tekintve pedig az az érdekes eredmény született, hogy a díjazottak között nincs egy sem a nagy forgalmú, kiválóan felszerelt fővárosi szülészetek közül. Ugyanakkor a Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ és Egyetemi Oktató Kórház, valamint a csornai Margit Kórház két díjjal is gazdagodott.

Szülőszoba Szombathelyen

– A végeredmény mindannyiunk váratlanul ért, annál is inkább, mert három év alatt a magazin riportereivel bejártuk az ország összes, még működő szülészetét, és a tapasztalatok alapján egészen másra számítottunk – vélekedett Bálits Éva, a babaszoba.hu és a Kismama magazin főszerkesztője. – Azt gondoljuk, vidéken erősebbek az érzelmi szálak, míg a híres, élenjáró fővárosi szülészetek vendégei magasabb elvárásokat támasztanak az ellátással szemben, kritikusabbak, ha nem találnak mindent tökéletesnek, ezért fordulhatott elő, hogy könnyebben lepontozták a választott intézményt. Persze szülni azért inkább oda mennek, mint azt a statisztikák mutatják.

Összesítésben a celldömölki Kemenesaljai Egyesített Kórház nyerte el a második helyezettnek járó díjat.

Megyei szintre bontva a Vas megyei kórházakra érkezett 4,44-es érték nem számít kiemelkedőnek, hiszen a résztvevő összes kórházat figyelembe véve 4,49 a megyénkénti átlag.

A hivatalos díjátadásra 2011. szeptember 7-én, az MTA dísztermében került sor.

A megye legjobb szülészetei az összesített eredmény alapján a következők:

Kemenesaljai Egyesített Kórház Celldömölk 4,77
Vas Megyei Markusovszky Lajos Általános, Rehabilitációs és Gyógyfürdő Kórház, Egyetemi Oktatókórház Nonprofit Zrt. Szombathely 4,26
Dr. Batthyány – Strattmann László Kórház Körmend 4,26
* Az adható maximális érték 5 volt.

Az összesített verseny nyertesei:

Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ és Egyetemi Oktató Kórház (1. helyezés)
Kemenesaljai Egyesített Kórház, Celldömölk (2. helyezés)
Margit Kórház, Csorna (3. helyezés)

A kategóriánkénti verseny győztes szülészetei:

Szülőszobai ellátás kategória
Margit Kórház, Csorna
Gyermekágyi és újszülöttellátás kategória
Városi Önkormányzat Kátai Gábor Kórház- Rendelőintézet, Karcag Felszereltség és környezet kategória
Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ és Egyetemi Oktató Kórház

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Szüljetek, magyar anyák! –gyertyafényben, zenére…

Lehet kádban, ágyban, bordásfal mellett, dobogón, ahogy tetszik - ezt mind kínálja a Markusovszky Kórház megújult szülészete.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet