Búcsúüzenetet láttunk a Facebookon, tárcsáztuk a segélyhívót – még időben érkezett a segítség

Zavarba ejtő, de egyértelműen búcsúüzenetnek szánt bejegyzést láttunk a Facebookon, értesítettük a hatóságokat, majd vad keresésbe kezdtünk, hogy kiderüljön, hol lehet az illető.

Hírfolyamot böngészve futottunk bele egy fénykép nélküli üzenetbe a Facebookon, amiben egy környékbeli férfi szűkszavúan és virágnyelven megírta, hogy kicsit előbbre hozza a későbbre várt véget és mindenkit szeret. Ezt 13 perccel korábban tette ki a Facebookra, mint hogy rátaláltunk. Háromszor elolvastuk, hogy biztosan jól értjük-e, majd tárcsáztuk a 112-es segélyhívószámot.

Azt éreztük, hogy nem gyakran telefonálnak olyan megérzéssel az emberek, hogy egy Facebook bejegyzésből következtetve valaki hamarosan ártani fog magának, de viszonylag hamar átlendültünk azon a problémán, hogy akár New Yorkból is kitehette az illető a bejegyzését. A közben kapcsolt rendőr megígérte, hogy megpróbálják felkutatni az illetőt.

Ekkor már autóban ültünk, hogy odaérjünk egy eseményre. A sofőr kihangosítón hívogatta egymás után azokat az ismerőseit, akikről feltételezte, hogy ismerhetik a helyi férfit, míg az utas a neten próbált valamilyen elérhetőséget felkutatni. Az utóbbi bizonyult nyerőnek.

Egy hirdetésben két mobilszám is volt, az egyik az üzenetet posztoló férfié, a másik a társáé. Ezután felváltva hívogattuk a két számot és a hölgy végül felvette a telefont. Röviden elmondtuk, miről van szó, mire az asszony a könnyeivel küszködve elmondta, hol lehet megtalálni a férfit. Ezzel az információval újra tárcsáztuk a segélyhívót, ahol egy agilis hölgy villámgyorsan rögzítette a feltételezett öngyilkos címét, illetve az ismerőse telefonszámát is. Mint kiderült, vele kapcsolatba is léptek ezután.

Elvileg ezzel mindent megtettünk, amit lehetett a férfi életének megmentéséért, miközben a Facebookon a bejegyzésnél

???

és

Ez mi?

hozzászólások virítottak a poszt alatt, meg egy szomorú-jel. Azonban nem hagyott minket nyugodni a dolog és pár perc múlva irányt változtatva már a megadott cím felé tartottunk. Kíváncsiak voltunk arra is, vajon foglalkoznak-e egy közösségi oldal böngészőjének furcsa megérzésével?

Tánczos Mihály

Mire az utcába értünk, addigra már ott állt egy járőrautó a ház előtt és rendőrök jöttek ki a kertből. Senki nem nyitott ajtót, be pedig nem mehettek a házba. Azt közben megtudtuk, hogy a hölgy, akivel beszéltünk, a helyszínre tart és pár perc múlva érkezik, így vele be tudnak majd jutni a rendőrök a lakásba ellenőrizni, van-e ott valaki és bajban van-e az illető?

Aztán váratlanul felgyorsultak az események.

Meglibbent a függöny, van ott valaki!

– mondta a társának a járőr, majd a következő pillanatban felcsattant a

Rendőrség! Nyissa ki az ajtót!

felszólítás. A szobában fény gyulladt és pár másodperc múlva kinyílt az ajtó.

X, az ismerősei aggódnak magáért! Minden rendben van?

– kérdezte a rendőr, majd a halk válasz után odakiáltott a járőrtársának:

Hívj mentőt!

A mentő végül a Markusovszky kórházba szállította a férfit, akinek komoly elhatározása volt, hogy valóban végezzen magával.

Epilógus

Furcsa, de egyikőnket sem töltött el eufória amiatt, hogy sikerült megnyerni a versenyfutást az idővel és amiatt sem, hogy ismét sikerült kiszúrni egy olyan bejegyzést, ami kódolt üzenet volt a külvilágnak. (Évekkel ezelőtt hasonló módon sikerült időben megtalálni egy férfit, aki egy rövid búcsúüzenet után törölte a Facebook fiókját. Az illető a mai napig haragszik ránk, de legalább nem a szelleme kísért minket...)

Csak bízhatunk abban, hogy a férfi élete jobbra fordul és bebizonyosodik, hogy az öngyilkosság hibás lépés lett volna.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja akár mobilról is a 116-123 lelki elsősegély telefonszámot.
(díjmentesen hívható éjjel-nappal, az ország egész területéről)

Az Alapítvány az öngyilkosság ellen honlapján, ide kattintva további információ található.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló