Budapest megúszta az árvizet?

Nyolc órán keresztól tartó tetőzés után hajnali 4 órakor megindult a vízszint csökkenése Budapestnél.

Vasárnap este 891 centiméternél tetőzött a Duna vízszintje Budapestnél, s reggel 6 órára már 889 centiméterre csökkent.

Nagymarosnál 6 órakor 744 centiméter volt a vízállás, éjjel 2 órához képest 3 centimétert apadt a Duna. Esztergomnál pedig 795 centiméter volt a víz szintje, 5 centivel alacsonyabb a négy órával korábbinál. Komáromnál is folytatódott a nagyobb ütemű apadás, az éjjel 2 órás 812 centiméterhez képest 10 centimétert csökkenve, hat órakor 802 centiméteren állt a Duna. Nagybajcsnál 20 centiméterrel lett alacsonyabb a vízállás négy óra alatt, reggel 6 órakor 782 centimétert mutatott szintjelző.

(MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Készültség a Margiszigeten

Az éjszaka folyamán azonban még feszült volt a helyzet. Biztonsági intézkedéseket léptettek életbe a Margitszigeten, senki nem vehetett részt a védelmi munkálatokban az ott dolgozó honvédeken és tűzoltókon kívül.

Az állomány csak mentőmellényben végezhette a feladatait, egész éjszaka a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, és a vizirendészet a Szent Flórián hajóval és három motorcsónakkal biztosította a Dunán a szigetet, amelynek világítását az éjjeli órákban fáklyák és telepíthető mobil lámpák adták.

Lezárták a Váci utat

Vízátfolyás miatt lezárta a rendőrség hétfő hajnalban a fővárosban a Váci út mind a négy, városba vezető sávját az Árpád út és az Árva utca között. Győr-Moson-Sopron megyében két újabb utat zártak le.

Budapesten a Váci úton a városból kifelé tartó oldalt kétirányúsították, így ott mindkét irányban zajlik a forgalom.

A rendőrség Győr-Moson-Sopron megyében két helyszínen is forgalom-korlátozást rendelt el az árvízzel összefüggésben. A 1401-es számú utat Dunaszeg és Mosonmagyaróvár között gátépítési és egyéb árvízvédelmi munkálatok miatt zárták le, így Dunaszeg, Győrladamér és Győrzámoly lakói kizárólag Győr irányába tudják elhagyni a településüket. Győr és Dunaszeg között az érintett községek lakói lakcímkártya bemutatásával, a településeken dolgozók munkahelyi célforgalommal közlekedhetnek.

Az 1. számú főutat az M19-es autóút Győr-likócsi csomópont és Komárom között zárták le, a forgalmat az autópályára terelik, a sztráda Győr-Komárom közötti szakasza díjmentesen használható. Budapest felől az 1-es főúton közlekedőket a Komáromi Közútkezelő a 131-es út érintésével az M1-es autópályára tereli. A forgalom az M19-es autóút Győr-likócsi csomópontjában térhet vissza a főútra

(MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Megerősítették az I. kerületi gátat

Tegnap estére elkészült a fővárosban az I. kerület kritikus részének, a Batthyány tér és a Lánchíd közötti szakasznak a megerősítése.

Blázsovics Lívia, a kerület sajtóreferense vasárnap este arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az önkormányzat irányításával a rakparti mellvédfalnál több ezer homokzsákot helyezett el több száz önkéntes, a polgárőrség, a kerületi közterület-felügyelet és az önkormányzati képviselők, és megakadályozták az összes szivárgást. A munkálatokat koordináló Nagy Gábor Tamás (Fidesz-KDNP) polgármester köszönetét fejezte ki a résztvevőknek. A megmaradt homokzsákokat átviszik a Döbrentei térhez és a Rudas fürdő elé, ahol a korábban már megépített falat erősítik velük - tette hozzá a sajtóreferens.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló