Budapesten „berobbanhat” a járvány

Tájékoztat az operatív törzs.

Virágvasárnapra virradóra 733-ra nőtt a koronavírussal bizonyítottan fertőződöttek száma Magyarországon, két idős ember elhunyt. Az operatív törzs vasárnap délelőtti sajtótájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos a számok ismertetését követően elmondta, a két új elhunyt 80 év fölötti, krónikus betegségekben szenvedtek. A gyógyultak számának növekedését örvendetesnek nevezte. A mintavételek száma egyre nagyobb mértékben emelkedik, 21 250 vizsgálaton vannak túl az NNK-ban és az általa kijelölt laboratóriumokban. Kijelentette: "egyértelmű, hogy a legtöbb fertőzött a fővárosban van, az összes igazolt fertőzött 42 százaléka budapesti, halmozódást tudunk regisztrálni, nagy a kockázata, hogy a fővárosban berobban a járvány".

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek