Több száz diák énekelt az Ocho Macho frontemberével a Bolyai évzáróján, Király Gábort is ünnepelték

Zengett a "Jó nekem!". Nézzék meg, jó lesz!

V, mint vakáció. A diákok legnagyobb ünnepe ez, aminek önfeledten tudnak örülni kortól függetlenül. A szombathelyi NYME Bolyai János Gyakorló Általános iskolában is megtartották az évzárót, amiből most kiemelünk néhány momentumot. Ha azt mondjuk évzáró, arról általában hosszú, lassú köszöntők, elájuló tanulók és versmondók ugranak be. Együtt, koncerthangulatban éneklő diákok, csápolás és Ocho Macho? Igen, így is lehet.

Papp Tibor igazgató nem hagyhatta ki az előző napi Ausztria elleni 2:0-ás magyar focigyőzelem megemlítését, már csak azért sem, mert a rekorder magyar kapus, Király Gábor az iskola tanulója volt. A gyerekek nagy tapssal jutalmazták a csapat buzdítását.

A tanévzáró záróakkordja pedig valóban emlékezetesre sikerült. A várva várt igazgatói mondat ("a tanévet ezennel bezárom") előtt az iskola együttese, a BrainStorm játszotta el az Ocho Macho "Jó nekem" című számát. Jó választás, hiszen a híres és népszerű csapat dalának refrénje tökéletesen kifejezi a fiatalok érzését a vakáció első napjaiban. A diák énekes azonban a dal harmadánál olyan segítséget kapott, akire senki nem számított, de ezután már tényleg több száz torokból zengett a "Jó nekem!". Nézzék meg, jó lesz!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Video