Celldömölkön is fertőtlenítették az idősek otthonát

Bár nem volt koronavírus-fertőzött az intézményben.

2020. április 25-én a Népjóléti Szolgálat Celldömölk idősek otthonainak mindkét telephelyén teljes megelőző fertőtlenítést végeztek a Magyar Honvédség Pápa bázisrepülőtér katonái. Nagy Zoltán igazgató fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy az idősotthonaikban jelenleg koronavírusos megbetegedés szerencsére nincs. Ez köszönhető a munkatársak lelkiismeretes munkájának, akik a szigorú eljárásrendeket, protokollokat betartják, illetve betartatják. Mindkét celldömölki telephelyet kiürítették, az idősek másik épületrészben és sátrakban lettek elhelyezve. Ezt többségük jól viselte. “Néhányukat persze megviselte a dolog, de munkatársaink mellettük vannak és támogatják őket.” - írja a 9500.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek