Cirkusz Dombóváron: a fejbe szúrt férfi gereblyével köszönt vissza

Aztán hajkurászták egymást az utcán.

Bejelentés érkezett 2020. május 7-én a déli órákban, hogy Dombóváron egy ház előtt több férfi előzetes szóváltást követően összeverekedett, majd egyikük fejen szúrta a másikat. Az egyenruhások haladéktalanul a helyszínre mentek. Az elsődleges adatgyűjtés során kiderült, hogy kettő helyi és egy csibráki lakos vitája fajult tettlegességig.

Egy 20 éves dombóvári férfi, miután az utcán meglátta 25 éves csibráki ismerősét – korábbi sérelmei miatt – előbb becsmérelni, majd ütlegelni kezdte, aztán dulakodás közben egy késsel fejbe szúrta. Az idősebb férfi, miután észlelte, hogy megszúrták, egy földön levő gereblye nyelével megütötte támadóját. A hangoskodást követően az utcára jött a 20 éves fiatal 17 éves öccse, aki miután látta a verekedést, egy késsel kergetni kezdte a 25 éves férfit.

A rendőrök mindhárom személyt elfogták, majd a rendőrségre előállították. Mindhármukat csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A 20 éves elkövetőt a garázdaságon túl súlyos testi sértés bűntett kísérletével is meggyanúsították. A férfit őrizetbe vették, és a nyomozók előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására is. - írja a police.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek