Citroen elé fordult egy Opel Szombathelyen – kisgyereket szállítottak kórházba a mentők

A templom melletti parkolóból akart visszafordulni a Brenner Tóbiás körúton egy Opel vezetője, de nem vette észre a szemből érkező Citroent.
TM

A baleset szombaton este történt Szombathelyen. Az Opel a Szent Kvirin templom mellett parkolt, a vezetője pedig az ellenkező irányba, a Savaria Plaza felé szeretett volna elindulni.

TM

A sofőr a jól kivilágított szakaszon nem vette észre a szemből érkező Citroent és megkezdte a visszafordulást, egyenesen bele a vészfékező Citroen oldalába. A balesetben vétlen jármű kereke kitörött az ütközéstől.

TM

A mentők a Citroenben utazó kisgyereket kivizsgálásra kórházba szállították. Szerettük volna megkérdezni az Opelt vezető hölgyet, mi történt, de nem válaszolt. A Citroen vezetőjétől megtudtuk, hogy már nem volt ideje elkerülni a balesetet, egyszerűen nem is számított rá, hogy a szemközti sáv melletti parkolóból hirtelen elé vág valami.

TM

Az autót vezető férfi elmondta, hogy a Citroen világítása be volt kapcsolva. A kisfiú gyermekülésben ült és szabályosan bekötötték a biztonsági övét. Az édesapa hozzátette, addig nem indul el, amíg minden utasa be nincs kötve.

A helyszínelés ideje alatt egy sávon haladhatott a forgalom.

TM
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló