Együttműködés vagy versengés? Pécsi beszélgetés a helyi hírportálok helyzetéről

A találkozón a Nyugat.hu-t Roznár Gyöngyi főszerkesztő képviselte.

Június 11-én a Nyugat.hu főszerkesztője Roznár Gyöngyi is részt vett Pécsen a Civilek, választások és média című eseményen.

Az eseményt az Emberség Erejével Alapítvány és az Ökotárs Alapítvány rendezte. A meghívottak között több, mint 10 magyar lap képviselője is ott volt, továbbá Szerbiából, Szlovákiából és Romániából is érkeztek résztvevők.

Szó volt többet között a helyi hírportálok és civilek együttműködéséről, az oknyomozó újságírás rejtelmeiről és a civil, helyi és országos újságírás együttműködő vagy épp versengő helyzetéről. Ez utóbbi beszélgetés megtekinthető és meghallgatható a Nyugat.hu, a Telex, a Magyar Hang és a Debreciner részvételével a következő linken:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek