Csak, hogy meg ne unjuk: figyelmeztetés zivatar miatt

Vigasztalásul meleg sem lesz.

Szombaton a Dunántúl nagy részén, az Északi-középhegység térségében és az Észak-Alföldön is felhős, esős idő valószínű, másutt viszont a kevesebb felhő mellett még a kisüthet a nap – írja a met.hu.

A nap során több helyen várható csapadék: a Dunántúlon inkább az eső, zápor, máshol a záporok, zivatarok lesznek jellemzőek. Az északnyugati, nyugati szél a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén erős, időnként viharos lesz. Zivatarok környezetében is előfordulhat átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között alakul. Késő estére 14 és 18 fok közé hűl le a levegő.

Napközben főként a Dunától keletre fordulhatnak elő a záporok mellett zivatarok is, de néhány helyen a Dunántúlon is előfordulhat dörgés, villámlás. Lokálisan nagyobb mennyiségű (20-30 mm-t meghaladó) csapadék az ország északkeleti harmadán valószínű, emellett néhol jégeső, szélerősödés (50-60 km/h-t elérő széllökés) is előfordulhat. Északkeleten az esti órákig is kitarthatnak a zivatarok.

A reggeli, kora délelőtti óráktól a Dunántúlon, illetve a középső országrészben nagy területen megerősödik az északnyugati szél, a legerősebb széllökések elsősorban a Dunántúli-középhegység, Balaton térségében meghaladhatják a 60-65 km/h-t. Az Országos Meteorológiai Szolgálat felhőszakadás és zivatar miatt is figyelmeztetést adott ki a mai napra.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás