Csaknem ezer áldozat Olaszországban egy nap alatt

Rekordmértékben emelkedett a koronavírussal összefüggésben elhunytak száma.

Tegnap 969-en vesztették életüket – ilyen sokan egy nap alatt még egy országban sem vesztették életüket a járvány kezdete óta. Ezzel a halálos áldozatok száma 9 ezer fölé emelkedett, amivel a dél-európai ország szintén világelső. - írja a privatbankar.hu honlap - A napi új fertőzöttek száma minimálisan csökkent. Pénteken 4401 új beteget diagnosztizáltak - csütörtökön 4492, szerdán 3491, kedden 3612, hétfőn 3780, vasárnap pedig 3957 új esetet jelentettek.

A diagnosztizált fertőzöttek száma tegnap estére összességében meghaladta a 86,4 ezret – ebben benne vannak az elhunytak és a felgyógyultak is. Ebben a tekintetben Olaszország megelőzte Kínát (81,9 ezer), viszont elmarad az Egyesült Államok mögött. Az olasz statisztikai hivatal március 12-i számításai szerint az akkori több mint 12 ezer regisztrált beteg mellett további több mint 105 ezer, nem nyilvántartott, tünetmentes vagy nagyon enyhe tünettel rendelkező fertőzött volt. Ekkora létszámmal számolva a halálozási ráta is alacsonyabb lenne, és megközelítené a kínait.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek