Utalja át most a 30 ezret, jövő hét elején ki tudunk menni - mondta a mosógépszerelő a telefonban, nem kis meglepetést okozva. A bizniszből aztán nem lett semmi, de kezdjük az elején.
Elromlott a mosógépem, ami ráadásul még régi, analóg cucc, egy forgótárcsával lehet vezérelni. Na, nem teljesen mondta fel a szolgálatot, hiszen lehet vele mosni, végigcsinálja a programot, csak éppen nem centrifugáz a végén. Így kézzel kell kicsavarni a mosott ruhát, aminek a száradásához aztán a szokásosnál hosszabb idő kell. Szóval kellemetlen, de nem világrengető a probléma.
De azért kerestem szerelőt, a régi, ismert szaki nyugdíjba ment, nem vállal már munkát, maradt az internet. Ahol gyorsan beleütköztem egy szakemberkereső oldalba.
Itt azt ígérték, hogy ha kitöltöm a kérdőívet, akkor a velük kapcsolatban lévő szakemberektől kapok majd ajánlatot. Ezt meg is tettem, alig két perc volt, aztán vártam.
Először fizessek, aztán egyeztetünk időpontot
Másnap, pénteken délután csörgött a telefonom, egy férfi volt a másik végén, aki annyit mondott, ő mosógépszerelő, majd kérte, mondjam el a hibát (amit egyébként már leírtam, de ez mellékszál).
Némi hümmögés után közölte, vezérlőpanelt kell cserélni, 30 ezerért vállalja, és ebben minden benne van. Jó, mikor tud eljönni? - kérdeztem. Jövő hét elején, de lediktálja a számlaszámukat, mert csak akkor tudunk időpontot egyeztetni, ha átutalom a pénzt.
Meglepődtem, hiszen nem is látta a mosógépemet, én sem láttam őt, de máris fizessek? El is mondtam neki az aggályaimat, erre lerázott, hogy döntsem el, de neki most dolgoznia kell.
A biznisz így nem jött létre, a neten sem találtam nyomát a vállalkozásnak, a telefonszám titkosítva van.
Szóval, biztos vagyok benne, hogy búcsút mondhattam volna annak a 30 ezernek, és sajnos, az is valószínű, hogy vannak, akik bedőlnek ennek a módszernek.
Egyre több a csalás
A statisztika már tavaly azt mutatta, hogy egyre több a csalás és az átverés. A Szombathelyi Rendőrkapitányság közbiztonságról szóló beszámolójában
Egyre több a balhé és lopás? Tényleg romlik Szombathely közbiztonsága? 2023. May 22. 15:15 azt írták, hogy nőtt a vagyon elleni bűncselekmények és ezen belül főként a csalások száma. A csalók többsége mára az internetre költözött, de a telefonos csalások száma is magas.
Nemrég például 47 embert vert át
Online csalás: 47 embert vert át a csaló 2024. June 18. 08:33 egyedül egy csaló, májusban egy kétfős társaság ellen
Ketten összesen hatvannyolc sértettet vertek át 2024. May 06. 13:43 emeltek vádat. Egy áprilisban lezárt ügynek 76 áldozata volt
76 embert húztak be a csőbe az online csalók 2024. April 22. 07:16 , nem sokkal korábban 16 embert károsított meg
16 embert károsított meg a fiatalkorú 2024. April 15. 07:27 egy kiskorú. A sort még hosszan lehetne folytatni.
A rendőrség tanácsai
Ezért arra kértük a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályát, hogy adjanak tanácsokat annak érdekében, hogy ne essünk csalás áldozatává. Ezt írták:
Tisztában kell lenni azzal, hogy az online vásárlásnak – az előnyei mellett – komoly veszélyei is vannak.
Az internetes apróhirdetések esetében több szempontból is óvatosnak kell lenni, mivel nem csak a vevőt érheti kellemetlen meglepetés, hanem az eladót is.
A webáruházakban történő vásárlás esetében is körültekintően kell eljárni.
A rendőrség a Mátrix Projekt keretében kiemelt figyelmet fordít az online csalások felderítésére. Ezek megelőzéséről további hasznos információkat, aktualitásokat, tanácsokat a KiberPajzs oldalán talál.
Hiszünk abban, hogy az áldozattá válás kellő körültekintéssel megelőzhető. Azonban, ha mégis megtörténik a baj, van segítség. Ez esetben az áldozatsegítő szolgáltatásokat tudjuk ajánlani. Ez jogi tanácsadást, pszichológusi segítséget, bizonyos – indokolt esetekben – azonnali pénzügyi segélyt jelenthet. Az áldozatsegítő szolgáltatások a Szombathelyi Áldozatsegítő Központon keresztül érhetők el.