Csapdába esett hódokat mentettek ki a csatornából Budapesten

Rossz irányba menekültek.

Két nagyméretű hódot mentettek ki épségben egy felújításra előkészített csatornából Budapesten - közölte Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) az MTI-vel kedden.

A két, egyenként csaknem 20 kilogrammos állat rossz irányba menekült, amikor megkezdődött a ferencvárosi szivattyútelepről a Dunába vezető, nyolc méter mélyen húzódó záporvízcsatorna felújítása, ezért már nem tudtak önállóan eljutni a folyóig.

A szorult helyzetbe került védett állatokat a felújítást kivitelező cég munkatársai fedezték fel, majd az FCSM a Fővárosi Állat- és Növénykerttől, valamint a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságától kért segítséget a hódok gyors és szakszerű kimenekítéséhez.

Az eddigre szinte teljesen víztelenített, sötét csatornába leereszkedő szakemberek rövid időre injekcióval kábították el a hódokat, majd zsákban biztonságban a felszínre húzták őket. Miután mindkettő egészségesnek bizonyult, a nemzeti park munkatársai elszállították, és egy Duna-parti ártéri erdőben visszaeresztették a természetbe az állatokat - olvasható a közleményben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek