Hiába kiugróan magas Magyarországon a családtámogatási költés más országokkal összevetve, mégis feltűnően alacsony a rendszer hatékonysága – állapították meg egy tanulmánykötetben. Mint elhangzott: jelenleg az ország 3000-ből 2000 településén fogy a népesség, ami olyan pusztulást jelent, amit még nem láttunk - olvasható az azénpénzem.hu portálon.
Magyarországon a GDP 3,5 százalékának megfelelő összeg megy családtámogatási célokra, ez jóval magasabb, mint a régió más országaiban, ahol viszont sokkal jobbak a meglévő kezdeményezések népesedési mérőszámai – mondta Benda József, a Magyar Közgazdasági Társaság demográfiai szakosztályának elnöke.
Azzal, hogy évente sokkal többen halnak meg, mint amennyien születnek, generációk közötti új feszültségek is kialakulnak, de már „nincs idő ezen rágódni”. A mostani 80 ezres újszülött számot 2030-ig 110 ezerre kell emelni, ez évenként nagyjából 2000 plusz újszülöttet jelent. Attól, hogy hétüléses autókat adunk a családoknak, egészen biztos, hogy egyetlen gyerek se fog születni.
Talán érdemes lenne, olyan jogszabályi korlátokat feloldani, mint hogy csak házastársaknak járjon támogatás mesterséges megtermékenyítésre. Ez a kör bővítendő, nagyjából 300 ezer olyan család van, ahol szükség lenne nagyobb támogatásra. Célszerű lenne jobban szűrni a szülés akadályát jelentő betegségeket, növelni kellene a dinamikus bérnövekedéssel összhangban a gyerekszülés utáni támogatási összegeket.