Szerda este vette észre egy lakó, hogy a Juhász Gyula utca Mátyás király utca felőli végén folyik a víz.
Bejelentette a Vasivíz Zrt-nek, este el is kordonozták az érintett területet. Ma reggel megjelentek a munkások, és elég nagy gödröt ástak ki, jelenleg is dolgoznak, információink szerint a törés helyét keresik.
Az egész utcában folyik már a víz, még nem zárták el a vízszolgáltatást.
Az utcát érintett szakaszát lezárták az autók előtt.
A Vasivíz kérdésünkre közölte, hogy a Juhász Gyula utca 18. előtt tört el a gerincvezeték, a munkások már dolgoznak a cserén. Várhatóan fél egy körül végeznek, addig az érintett szakasz házainál nincs vízszolgáltatás.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!