Ahogy minden évben, így idén decemberben is módosítja a MÁV a menetrendet.
Nyugat-Magyarországon több dolog is változik a vonatközlekedésben, ezek közül a legfontosabb talán, hogy Budapest és Szombathely között Veszprém érintésével kétóránként InterCity vonatokat indít a vasúttársaság Bakony InterCity névvel.
Aki akart, persze eddig is utazhatott Veszprém felé, de az IC-k más utazási komfortot jelentenek.
WiFi-t, légjavító berendezést, kényelmet és csendes utazást ígér a MÁV.
Igaz, ha elolvassuk a részleteket, kiderül, hogy a szerelvények csak „fél IC”-k lesznek, azaz a gyorsvonatokra akasztanak rá egy-két IC-kocsit, így a menetidő sem igazán lenyűgöző: marad a 3 óra 17 perc.
Mindez azt jelenti, a Bakony InterCity Veszprém felé 12 helyen áll majd meg, így még mindig fél órával gyorsabban lehet Győrön keresztül a fővárosba érni.
Viszont nem a Keletibe, hanem az éppen felújítás alatt levő Déli pályaudvarra érkezünk, így akinek Budán van dolga, az valamivel előrébb van, és mellette szólhat az is, hogy egy másodosztályú jegy kb. 800 forinttal olcsóbb (4415 Ft), mint Győr felé.
Később jön vissza Győr felé az utolsó IC
A MÁV a kiemelt változások között közli azt is, hogy "új, Iseum elnevezésű InterCity közlekedik 19:40-es indulással a Keleti pályaudvarról, Győrön át Szombathelyre, későbbi eljutást és jobb csatlakozásokat biztosítva. A változás miatt a 19:10-kor induló Sopron Bank InterCity nem fog továbbítani szombathelyi közvetlen kocsikat, illetve a 20:10-kor induló Arrabona InterCity a menetrendváltástól nem közlekedik". Számos más változás is lesz Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron megye vasúti közlekedésében,melyeknek gyűjteményét a MÁV-csoport honlapján találjuk.Az interneten már elérhető az új menetrend, így ha egy december 15. utáni időpontot állítunk be, már láthatjuk a változásokat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!