Kedden az Alpokalján a nap első felében még sokfelé borult lesz az ég, többfelé párás, ködös lesz a levegő. A déli, délutáni óráktól egyre több helyen felszakadozik a rétegfelhőzet, nyomában néhány órára kisüt a nap. Csapadék legfeljebb a ködös részeken, szitálás formájában fordulhat elő. A déli-délnyugati szél többfelé megélénkül, délután időnként megerősödik.
Délutánra 5-8 fokig emelkedik a hőmérséklet, a tartósabban napos tájakon 1-2 fokkal melegebb lehet - olvasható a Kőszegi Időjárás Előrejelzés Facebook-oldalán.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!