„Divatosabban öltözik és le is fogyott”

Mészáros Lőrinc teljesen megváltozott, mióta Várkonyi Andrea a párja.

A Blikk szerint Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea már alig várja, hogy egybekelhessen, az üzletember pedig teljesen megváltozott, mióta együtt vannak.

Néhány hete derült ki, hogy a XII. kerületi Széchenyi-kilátó melletti egyik utcában kezdi meg a közös életét Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea. A felújítás alatt álló panorámás szerelmi fészek a szakértő szerint akár 3 milliárd forintot is érhet, és hamar turistalátványossággá vált. - írja az nlc.hu.

A Blikk elment az építkezésre, és azt írta, ha ilyen ütemben haladnak a munkálatok, a jegyesek akár már hetek múlva birtokba vehetik a luxusingatlant. Két hét alatt ugyanis sok minden megvalósult a tervekből, már a belsőépítészeti és a lakberendezési munkálatok is javában folynak, egyes helyiségekben már csillár is lóg a mennyezeten.

Elkészültek a kerítés egyes részei, amelyeket sűrű szövésű zöld hálóval vontak be, hogy ne lehessen belátni a kertbe. A kapubejáróban pedig egy ideiglenesen felszerelt kamera figyeli a kíváncsiskodókat.

A Blikk információi szerint ha május 28. után újra lehet lakodalmakat tartani, a jegyespár sem akar sokáig várni az esküvővel. Úgy tudják, mindkettőjüket felvillanyozza, hogy hamarosan egybekelnek, Mészáros Lőrinc pedig teljesen megváltozott, mióta a tévés a párja. „Divatosabban öltözik és le is fogyott, szeretne jól mutatni gyönyörű kedvese mellett” – mondta a lapnak egy informátor.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű