DK: Az EP döntése után Orbánnak semmi keresnivalója a következő uniós csúcson

Rónai Sándor EP-képviselő sajtóközleménye.

Rónai Sándor, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője közleményt juttatott el lapunkhoz, amelyben ez áll:

„Az Európai Parlament a héten újra elítélte azokat az uniós forrásokkal történő visszaéléseket, melyek egyes tagállami vezetőkhöz, és más kormányzati tisztségviselők köthetők. A dokumentum kiemelte Magyarországot mint negatív példát. Új etikai normák felállítását követeli az EP, hogy az állami szereplők családtagjai ne gazdagodhassanak a kisvállalkozások rovására. Az EP azt is kiemelte: ha egy politikus, vagy családja EU-támogatás kedvezményezettje, akkor nem vehet részt a támogatások feltételeinek, az Unió költségvetésének elfogadásában. Vagyis Orbánnak semmi keresnivalója sincs a jövő heti EU-csúcson. Maga helyett küldhetne valakit, aki nem a saját zsebére dolgozik. Már ha maradt még ilyen a Fideszben. A DK-ban már régóta mondjuk, az uniós pénzcsapok elzárásával meg lehet állítani Orbánt. Ezért támogatunk minden javaslatot, amivel megakadályozhatjuk, hogy az uniós eurómilliárdok Orbán családjánál és haverjainál landoljanak. Ígérjük, tovább fogunk küzdeni azért, hogy az uniós támogatásokat közvetlenül az önkormányzatok és cégek kapják meg. Elég volt abból, hogy Orbán az Uniót zsarolja, elég volt abból, hogy Orbán az elmúlt évek alatt eurómilliárdokat lopott össze közvetlen környezetének.”

Rónai Sándor 

A DK EP-képviselője

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek