DK: Brutális infláció sújtja a nyugdíjasokat

Az év eleji 2,8 százalékos nyugdíjemelést az infláció már régen felemésztette, és így a kisnyugdíjasok élethelyzete jelentős mértékben romlott.

A Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint az infláció 2020. április és 2019. áprilisi összehasonlításában 2,4 % volt. Ugyan első látásra ez egy megtévesztően alacsony értéknek tűnik, de mindez az alacsony nyugdíjjal rendelkezők számára semmiféle könnyebbséget nem jelent, hiszen ezzel együtt az elmúlt egy évben brutálisan emelkedtek az árak is: az élelmiszereké egy év alatt 8,7%-kal, a szolgáltatásoké 3,0%-kal nőtt. Az év eleji 2,8 százalékos nyugdíjemelést az infláció már régen felemésztette, és így a kisnyugdíjasok élethelyzete jelentős mértékben romlott.

A kormány továbbra is elzárkózik a nyugdíjak 2020. július 1-i emelésétől, ahogy nem mutat hajlandóságot sem egyszeri juttatás, sem a nyugdíj-prémium kifizetésére. A Demokratikus Koalíció szerint szégyen, hogy a nyugdíjasok hónapról hónapra egyre rosszabb helyzetbe kerülnek, míg a Fidesz csak hazug ígéretekkel bombázza őket. A Demokratikus Koalíció húszpontos válságkezelő csomagjában kiemelt helyen szerepel, hogy a nyugdíjasok azonnali nyugdíjkiegészítést kapjanak az államtól, hiszen a koronavírus-járvány okozta válsághelyzet őket is egyre nehezebb helyzetbe sodorja. Az emberi élet nem játék, mi európai magyarok méltó időskort szeretnénk biztosítani a magyar nyugdíjasoknak. - áll a párt közleményében.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek