Dobrev Klára: a kormány ismerje be, hogy az EU pénze nélkül képtelen lenne kezelni a válságot

Magyarország 8 milliárd euró, azaz közel 3 ezer milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kap az Uniótól.

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője, az Európai Parlament alelnöke videó-sajtótájékoztatót tartott, amelyen elmondta: A kormány a gyengeség és gyávaság költségvetését nyújtotta be a jövő évre. A jövő évi költségvetésben annak ellenére nem költenek eleget szinte semmire a munkahelyteremtéstől a nyugdíjakon át az egészségügyig, hogy az Európai Unió gyakorlatilag átvállalta a válságkezelés költségeit.

Hetek óta tudjuk, hogy az EU eddig egészen példátlan mértékben járul hozzá az európai országok válságkezeléséhez. Magyarország 8 milliárd euró, azaz közel 3 ezer milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kap. Orbán Viktor ezzel szemben még odáig sem jutott el, hogy beismerje: nem ő és a kormánya, nem a diktátor barátai, nem Oroszország, és nem a Türk Tanács, hanem az Európai Unió fogja kihúzni Magyarországot a bajból.

A Demokratikus Koalíció azt követeli a miniszterelnöktől, hogy emelkedjen felül a gyávaságán és ismerje be: az általa évek óta támadott Európai Unió az egyetlen, akit érdekel, hogy mi lesz a magyarokkal jövőre. A DK szerint az EU-tól kapott közel 3 ezer milliárd forintot munkahelyteremtésre, a már elbocsátott emberek bérének pótlására, valamint a védekezést elvégző önkormányzatok és a magyar kis- és középvállalkozások támogatására kell felhasználni.

 

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek