Dobrev Klára szerint a Direkt36 a nőiségében bántotta meg azzal, hogy nyilvánosságra hozták Gyurcsány viszonyát

A DK elnöke szerint amikor már nem tudnak egy nőt a teljesítménye alapján támadni, akkor húzzák elő a frizuráját, a kilóit, az öltözködését és a magánéletét.

A Dirket36 hosszú cikket közöl Gyurcsány bukásáról, melyben feltárják azt is, hogy a korábbi pártelnök évtizedes viszonyt tartott fenn a párt egyik alkalmazottjával. A témában most megszólalt Gyurcsány korábbi felesége, a DK jelenlegi elnöke, Dobrev Klára is.

Dobrev szerint a Direkt36 cikke az ő méltóságát veszi célba, amelyre azért került sor, mert a munkájában nem tudják őt támadni. “Ma este van egy nehéz beszélgetésem a 10 éves kisfiammal. Ezt senkinek nem kívánom. Beszélnünk kell arról, ami normális esetben nem rá tartozott volna, de nem akarom, hogy mások beszéljenek vele erről.” - kezdi a bejegyzését Dobrev.

Kitér arra is, hogy a nemtelen támadást annak tudja be, hogy

“amikor már nem tudnak egy nőt a teljesítménye alapján támadni, akkor húzzák elő a frizuráját, a kilóit, az öltözködését és a magánéletét.”

Dobrev azt is sérelmezi, hogy a független sajtó kritika nélkül átvette a Direkt36 írását.

A pártelnök biztosít mindenkit, hogy felemelt fejjel megy előre a nemtelen támadások ellenére is, ugyanakkor személyesen rendkívül fájdalmas számára a helyzet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek