A baj nem kicsi, fogalmazott Nagy László a Zalaegerszegi Erdészettől. Szúkár miatt a közelmúltban csak Zalaegerszeg térségében 50 hektár lucfenyvest vágtak ki. A pusztuló erdők túlnyomó többsége 30-50 éves, az 1960-1990-es időszakban ültették őket, egy országos fenyősítési program keretében. A probléma nem új keletű, a pusztulás korábban is jellemző volt, de 2010. előtt kissé alábbhagyott, aztán, ahogy egyre aszályosabb és melegebb évek jöttek, ismét látványosan nőttek a károk.
Országos viszonylatban minden második lucfenyő Zalában nő. Vas megyében azonban - tudtuk meg a szakemberektől – már jó pár éve kitermelték a lucfenyőket, így itt nem jelentkezett tömegesen a probléma.
Számokban: a csökkenés nyolc év alatt 800 hektár
A Zala Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóságának területén, ami szinte az egész megyét lefedi, nyolc év alatt 800 hektár lucfenyves pusztult el – sorolja az adatokat Jagicza Attila, az igazgatóság vezetője. Jelen pillanatban mintegy 3700 hektáron nő ez a fafajta, a megye 110000 hektáros erdőterületének 3,5 %-a. A zalai lucosok 38 %-a állami erdő, amit a Zalaerdő Zrt. kezel, a többi magántulajdonban van.
A Zalaerdő még tavaly felmérte az összes érintett erdő egészségi állapotát és ütemtervet készített a tervszerű, arányos kárfelszámolásra. A természet azonban keresztbe húzta a számításikat. Mostanra kiderült, hogy azoknak az erdőknek egy része, melyeket a felmérés során még egészségesnek és még néhány évig fenntarthatónak gondoltak, a tavasz beköszöntével rohamos pusztulásnak indult. Az eddigi adatok szerint 2013-ban a lucfenyvesek után keletkező erdőfelújítási kötelezettség meghaladhatja a 250 hektárt.
A pusztulás okai
A fertőzött fenyvest könnyű felismerni arról, hogy a törzseken először gyantafolyások jelennek meg, később a kéreg kezd táblásan leválni és lehullnak a tűlevelek. Ahogy a szakemberek mondják: a lucfenyvesek tömeges és hirtelen pusztulásának végső okozói a szúbogarak, de a rovardúlás fellépésében több tényező is közrejátszik. Első az őshonosság kérdése, vagyis az, hogy a lucfenyő valójában nem a zalai vidék fája, így a szélsőségesen száraz, meleg periódusokban nagyon legyengül, gyantatermelő képessége csökken, ez pedig kedvez a bogarak elszaporodásának.
Tovább gyengíti az egyes fák ellenálló képességét – meséli a szakember - a túlszaporodott gímszarvas állomány által okozott hántáskár. Végül problémát jelent a gyors reagálás hiánya, ugyanis az erdőgazdálkodók nem fordítanak kellő figyelmet a lucfenyvesek egészségi állapotának figyelemmel kísérésére és a fertőzött fák, kisebb csoportok haladéktalan eltávolítására. A visszahagyott fertőzött egyedek, foltok a továbbfertőzés forrásai. Zalában pedig 600 hektárnak hiába van tulajdonosa, gazdája nincs, parlagon hever.
Hatékony védekezés nincs
A szú ellen vegyszeres védekezésre nincs lehetőség, egyetlen módszer biztos, a megelőzés. A fertőzött egyedeket haladéktalanul el kell távolítani az erdőből, a visszamaradó koronarészeket pedig meg kell semmisíteni. A kitermelt faanyag sem maradhat a fenyves közelében, azt el kell szállítani. Léteznek úgynevezett rovarcsapdák, melyek a bennük elhelyezett csalogató szerek segítségével odavonzzák a károsítókat, de ezek inkább az előrejelzés céljait szolgálják. A befogott bogarak számából ugyanis következtetni lehet a várható tömeges fertőzésre. Hasonló módszer a fogófák alkalmazása. A frissen kivágott és a helyszínen hagyott lucfenyőbe előszeretettel költenek a szúfélék, ezért nevezik az ilyent fogófának. Alkalmazása nagy figyelmet kíván – emiatt alkalmazzák ritkán – mert ha nem távolítják el időben, nem semmisítik meg a beléjük telepedett bogarakat, a fogófa a továbbfertőzés forrásává lesz.
A zalai erdészeteknek a kitermelés után új erdőt kell létrehozni, az irány pedig nem a fenyőfélék felé mutat, jellemzően őshonos lombos fafajtákban, főként tölgyfélékben gondolkodnak. Gondot jelent, hogy ezeknél a pusztuló lucfenyveseknél a fakitermelés haszna nem fedezi az erdőfelújítás költségeit, a hiányzó összeget más forrásból kell az erdőgazdálkodónak előteremtenie. Óvatos becsléssel a hiányzó összeget átlag 100.000 Ft/ha-ra becsülik, ami 3700 ha lucfenyves letermelése esetén ez 370 millió Ft-ot jelent. Ennek előteremtéséhez, a fenyvesek őshonos lombos erdőkké történő átalakításának költségeihez folyamatosan pályáznak.
Más kérdés, honnan teremtik elő ehhez a forrásokat a magánerdő tulajdonosok, akik csak kisebb erdőterületet kezelnek? És mi lesz avval a 600 hektár lucfenyvessel, ahol még erdőgazdálkodóról sem gondoskodtak a tulajdonosok? A törvényi előírás szerint azokon a területeken, ahol a tulajdonosok az erdészeti hatóság felszólítása ellenére nem tesznek eleget kötelezettségeiknek, az erdészeti hatóság a szükséges munkákat a tulajdonosok költségére elvégezteti. Eddig erre még nem került sor. Ha azonban a lucfenyvesek állapota a most látható folyamatokat követi, a hatósági beavatkozás elkerülhetetlen lesz.
Hiánycikk lesz a fenyő?
Szakmai körökben már eddig is többen hangot adtak annak a véleményüknek, miszerint 60-as, 70-es években hiba volt a lucfenyővel történt erőltetett telepítés. A szakemberek ugyanis már akkor látták a veszélyforrásokat, ugyanakkor a gazdaságnak fenyő faanyagra volt szüksége, amit a nyugati forrásból csak kemény valutáért, a Szovjetunióból pedig az állam európai területeinek csökkenő fakészlete miatt távolabbról, egyre magasabb áron lehetett beszerezni. Kockázatos, de kényszerű lépésnek gondolták a lucfenyő telepítését. Másrészt, annak idején az utóbbi években felgyorsult klímaváltozás sem volt előre látható – teszi hozzá Jagicza Attila.
Manapság azonban már mindenki belátta, hogy a lucfenyő nem való Zalába és az utóbbi 10-20 évben már nem is ültetnek lucosokat, legfeljebb csak karácsonyfának. Németországban a lucfenyvesek lombos erdőkké történő átalakítása azonban oda vezetett, hogy a szakma fenyőhiányt jósol, az iparban fenyő fűrészáru ellátási gondokról is lehet szaklapokban olvasni. A szakemberek szerint ha nem is a lucfenyővel, de más, a változó körülményekhez jobban alkalmazható fenyőfélékkel, elsősorban az erdeifenyővel és a zöld duglásszal, ésszerű mértékig, a magyarországi erdőket is erdősíteni lehetne. A helyenként pedig mégis fennmaradó egyes lucfenyők, kisebb csoportok üde színfoltjai lehetnek a tájnak.
A klímaváltozás nem csak a lucfenyő veszélyeztetett
Az aszályos nyár Zalában a vörösfenyő és az erdei fenyő állományokban is komoly károkat okozott, de korántsem akkora mértékben, mint a lucfenyőnél. A bükk fafajt is veszély fenyegeti, főként ha csapadékszegény lesz az őszünk. (2005-ben, két év aszályos időszak után a bükkösökben is megindult a pusztulás, aztán alábbhagyott. )Jelen pillanatban a bükkös erdők még bírják a gyűrődést, de figyelmeztető jel: a szokottnál korábbi a lombvesztés, és erőteljesebb a makktermés (az életösztön szép példája: ugyanis a fokozott terméssel reagál a fa a szélsőséges viszonyokra).
A lucfenyőről általában
A lucfenyő euro-szibériai fafaj, a legnagyobb összefüggő területeket Észak-Európában foglalja el. Közép- és Dél-Európában a magas hegységek lakója, 1000 m tengerszint feletti magasságban. Elterjedésének meghatározó tényezője a hőmérséklet. A párás, hűvös éghajlatot kedveli. A hómentes enyhe téli időjárást és a 18 C°-nál magasabb júliusi átlaghőmérsékletet már nagyon megsínyli. A lucfenyő őshonosságát Magyarországon a szakértők közül többen vitatják. Ennek ellenére, a hatályos erdészeti jogszabályok három erdészeti tájban tekintik őshonosnak: a Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben és az Őrségben.
Tehát, Zala megyében a lucfenyő nem őshonos fafaj. Ez a tény és különösen az utóbbi évtizedben egyre gyakrabban előforduló szélsőségesen aszályos időjárási körülmények vezettek nálunk is tömeges pusztulásához.