A Szombathelyi Törvényszék mint fiatalkorúak bíróságának dr. Varga Roland vezette tanácsa tárgyalta fiatalkorú B. A. és társa O. A. ügyét. A Vas Megyei Főügyészség vádirata szerint a vádlottak 2014 márciusában elhatározták, hogy megtámadnak egy mobilpostást, és tőle erőszakkal elveszik a nála lévő pénzt. Ennek érdekében a vádlottak kifigyelték a postai gépkocsi mozgását. A vádlottak abban is megegyeztek, hogy a cselekmény során - amelyet ténylegesen B. A. követett el - kést fog használni, míg a másodrendű vádlott figyeli a gépkocsi mozgását, és tájékoztatja a társát.
A rablásra 2014. március 10-én Karakóban került sor. A postásautót egy középkorú hölgy vezette. A sértett elmondása alapján annyit látott, hogy egy vékony testalkatú, koszos arcú férfi integet neki a temetőnél, hogy álljon meg. Máskor is megállították már, telefonfeltöltés miatt, így gyanútlanul megállt, és lehúzta az ablakot. Ekkor látta meg, hogy amit hajnak gondolt, az kapucni, és a fekete szemceruzával befeketített arcú férfi azonnal kést szorított a nyakához.
"Ne nyúlj semmihez, add a pénzt!" - szólította fel erélyesen a rabló többször is a nőt, aki végül a speciális tárcával együtt kiadott kb. 200 ezer forintot. A rabló ezután felszólította, hogy forduljon rá a földútra, az ijedt nő azonban tövig nyomta a gázt, és meg sem állt a falu központjáig, ahol azonnal segítséget kért.
A rabló közben elmenekült, majd közelben lakó barátjához, tettestársához ment. A pénztárcát és a rablásnál használt ruhaneműt elégették, majd visszamentek a temetőkapuhoz megszemlélni a helyszínelést. Később B. A. Szombathelyre ment kábítószert vásárolni, majd a fiatalok buliztak a rabolt pénzből. Elfogásuk után a 200 ezer forintból már csak 12 ezer forint maradt.
B. A. - akiről a szakértők megállapították, hogy disszociális személyiségzavarban szenved, agresszióját hirtelen éli ki, és nem képes helyesen felmérni tettei súlyát - az utolsó szó jogán felolvasta, hogy nagyon szégyelli magát, és bocsánatot kér a sértettől. Szabadulása után hajlandó megtéríteni a kárt. Humánus, méltányos ítéletet kért. Korábbi vallomásában azt kérte, hogy büntetését enyhítsék, amennyire lehet, mert később nem fog bűncselekményt elkövetni. (Érdekesség, hogy a bíró kérdésére, miszerint volt-e büntetve nemmel felelt, de dr. Varga Roland emlékeztette rá, hogy Ajkán és Szombathelyen is állt már bíróság előtt, és jogerősen elítélték állatkínzásért, lopás kísérletéért és folytatólagosan elkövetett lopásért.)
A Szombathelyi Törvényszék felfegyverkezve, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt B. A.-t 4 év 6 hónapra ítélte, amit fiatalkorúak börtönében kell letöltenie, és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Társát - mint bűnsegédet - 4 év börtönre ítélték, és 4 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától.
Az ítélet nem jogerős. Az ügyész és a másodrendű vádlott három nap gondolkodási időt kért.