Gyilkosság Dunaújvárosban - Egy helyi képviselő is gyanúsított

Két embert vett őrizetbe a rendőrség, egy helyi lap szerint egyikük fideszes városi képviselő.

Napok óta tart a rendőrségi vizsgálat Dunaújvárosban, egy Petőfi úti háznál, a rendőrök tegnap este jelentették be, hogy egy két éve eltűnt férfi ügyében nyomoznak, emberölés alapos gyanújával.

Két dunaújvárosi lakost őrizetbe vettek, a castellum.do helyi hírportál szerint az egyik letartóztatott közszereplő, a Fidesz városi képviselője.

MInt írják, az áldozat pedig egy vállalkozó, aki 2013 decemberében tűnt el. Az Index közölte, egy névtelenséget kérő önkormányzati képviselő nekik is megerősítette, hogy G. R., a Fidesz helyi politikusa az egyik gyanúsított.

G. A. egyébként a Közbiztonsági Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának elnöke. 2013-ban azzal került be a hírekbe, hogy kis híján karambolozott - írja az Index.


G. R. nem elnöke és nem tagja a Fidelitasnak

A Fidelitas központi irodája lapunkkal közölte, hogy a korábban írtakkal ellentétben Gál Roland már nem elnöke a dunaújvárosi Fidelitasnak és nem tagja, mert kiöregedett.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló