Dupla pech: feleslegesen ült öt évet, és még vissza is kell mennie

A kelleténél öt évvel többet töltött a börtönben egy szamoai férfi, mert senki sem vette észre, hogy már 2015-ben szabadon kellett volna engedni. A hibát teljesen véletlenül vette észre egy bíró, amikor férfinek egy másik ügy miatt bíróságra kellett mennie.

Nemrég szabadult a börtönből Sio Agafili az ócániai Szamoán. A 45 éves férfi azonban mégsem felhőtlenül boldog, kiderült ugyanis, hogy már öt éve letöltötte a büntetését, csak egy adminisztrációs hiba miatt senkinek sem jutott eszébe kiengedni őt – írja a Guardian nyomán a 24.hu .

Agafilit 2008 novemberében ítélték hét év börtönbüntetésre betörésért, majd egy hónappal később, egy az előzőtől független ügyben, öt évet kapott lopásért és betörésért. A hatályos jogszabályok szerint a két büntetését párhuzamosan töltötte le, vagyis már 2015-ben szabadulnia kellett volna. Csakhogy mindenki (beleértve őt magát is) azt hitte, hogy egymás után tölti le a büntetéseit, vagyis összesen tizenkét évet kell ülnie.

A hibára csak akkor derült fény, amikor Agafili a múlt héten ismét bíróság elé állt, mert azzal vádolják, hogy testi sértést követett el egy tömeges szökési kísérlet során. A sors fintora, hogy szökési ügy miatt – ami fel sem merülhetett volna, ha a férfit időben szabadon engedik – Agafilit előzetes letartóztatásba helyezték, így jelenleg csak óvadék ellenében lehet szabadlábon.

A szamoai büntetés-végrehajtást folyamatos bírálatok érik a fogvatartottak jogainak semmibe vétele, a korrupció és az inkompetens vezetők miatt. Egy tavalyi jelentés szerint a túlzsúfolt börtönökben képzetlen személyzet vigyáz a rabokra, miközben olyan alapvető dolgok hiányoznak, mint a folyó víz. A férfi ügyvédje azt mondja, a szökési ügy kimenetelétől függetlenül kártérítést követelnek majd az államtól a hibáért.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek