Kerék nélkül haladt a kamion az autópályán

A veszélyes szerelvényt az M7-es autópálya somogyi szakaszán szedték ki a forgalomból.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2019. december 17-én 8 óra 26 perckor bejelentés érkezett, hogy az M7-es autópályán Balatonkeresztúr térségében egy olyan járműszerelvény közlekedett, amelynek hiányzott egy kereke.- írja a police.hu - A fonyódi autópályás rendőrök a bejelentést követően perceken belül megtalálták és ellenőrzés alá vonták a sofőrt, aki 24 tonna súlyú rakományt szállított. A járművet vezető 31 éves román állampolgár elmondta, hogy Szlovéniában kapott defektet, és mivel pótkerék nem volt nála, azt gondolta így folytatja útját hazáig. Az egyenruhások a férfit helyszíni bírsággal sújtották, aki a kerék pótlásáig nem is közlekedhet tovább.

Ott van, hogy nincs ott
police.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek