Gyakorló szülő története indította el kutakodásunkat az általános iskolai menzai gyakorlat után. A történet szerint egy szülői értekezleten hangzott el, hogy ha a szülő néhány napot késik az iskolai ebéd térítésének befizetésével, akkor gyermeke nem kap ebédet.
Szigorítottak?
A szülő szerint ez szükségtelen, hiszen sokan vannak, akik szociális helyzetük miatt amúgy is ingyen kapják az ebédet, a nem fizetők többsége pedig tényleg anyagi gondokkal küzd. Csak ők – talán büszkeségből – nem kérnek segélyt, nem kérnek ingyenességet. Hanem fizetnek, ahogy tudnak.
Azt is hozzátette, hogy érdemes lenne megvizsgálni, ők miért nem fizetnek, mert lehet, hogy segítségre lenne szükségük, de ezt önként nem fogják kérni. Eközben több iskolában sincs már tízórai és uzsonna. Egyre több gyerek érkezik reggeli nélkül az iskolába, és ha nem kapnak tízórait, ebédet és uzsonnát, akkor tulajdonképpen az egész napot éhgyomorral töltik el.
A szülő szerint eddig minden gyerek megkapta az ebédet, és annak árát utólag próbálták befizettetni a szülőkkel. De a közelmúltban – állítólag – szigorítottak a szabályokon, és gyorsan eltiltják az ebédtől a gyerekeket. Ráadásul nem egyszerű lemondani vagy megrendelni sem az ebédet.
Megint 48 óra
Az új szabályok szerint – mondja – 48 órával előre kell jelezni, hogy a gyerek kér-e ebédet, vagy esetleg le akarja mondani azt. Ennek elsősorban a betegségek miatt van jelentősége, senki nem tudhatja előre, hogy 48 óra múlva lebetegszik a gyerek, ahogyan azt sem, ha az orvos másnapra visszaküldi az iskolába, mert meggyógyult.
Megpróbáltunk utánajárni a szülő állításainak, ami nem is ment olyan könnyen. Az általános iskolák január 1-től az állam alá tartoznak, mármint az oktatási feladatok. Az épületek üzemeltetése, és a nem oktatási tevékenységek viszont maradtak az önkormányzatoknál, az étkeztetés pedig a polgármesteri hivatal GAMESZ alá tartozik.
De információt csak a sajtóiroda útján lehet kérni, ahol e-mailben kérték a kérdéseket. Meg is fogalmaztuk azokat, néhány nap múlva megérkezett a válasz. Íme.
Ingyen és féláron
Azzal kezdték, hogy a befizetés rendje nem változott. Az étkezési díjat az iskolában kell befizetni, a tárgyhónap 10. után, ez alól két középiskola kivétel, de ezt nem részletezték. Fizetni készpénzzel lehet, kivéve a Paragvári iskolát, ahol utalni is lehet.
Ami lényeg, hogy a hivatalos tájékoztatás szerint két hónapos késés után nem lehet igénybe venni az étkeztetést, a hátralék tartós rendezéséig.
A térítési összegre valóban vannak kedvezmények. Azok a gyerekek, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek, bölcsődések, óvodások vagy általános iskoláskorúak, ingyen kapják az ebédet. 50 százalékos kedvezményt kapnak a három- vagy többgyerekes családban élők, a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermekek.
Több mint egymilliárd évente
Kaptunk adatokat is. Jelenleg 2 734 óvodás kap ebédet Szombathelyen, közülük 417-en (15 százalék) ingyen, 574-en (21 százalék) féláron, és 1 743 után fizetnek teljes összeget. Az általános iskolások 3 287 ebédet fogyasztanak el, 716 gyerek (22 százalék) nem fizet, 813 (25 százalék) a felét, 1 758 gyerek teljes összeget fizet.
A középiskolásoknál teljes ingyenesség nincs (idősebbek, mint akiknek ez jár), összesen 939-en ebédelnek az iskolában, 404 középiskolás (43 százalék) féláron.
Megkaptuk azt is, hogy összesen mennyibe kerül az iskolások étkeztetése. Szombathelyen egy évben egymilliárd 62 millió 908 ezer forintba. Ebből 466 millió 623 ezer forintot a diákok szülei fizetnek be, 283 millió 560 forintot az állami normatív támogatás fedez, az önkormányzat pedig 312 millió 725 ezer forintot tesz hozzá.
Ehhez képest tavaly év végén 404 ezer forint volt az az összeg, amivel a szülők tartoztak az étkeztetésért. Vagyis tulajdonképpen elenyésző arányú a nemfizetők száma.
Nincsenek új szabályok?
Arra is rákérdeztünk, hogy mennyi idő van az ebéd lemondására, illetve megrendelésére. A válasz szerint 24 óra, de a valóságban előző nap reggeli fél 9-ig kell ezt megtenni. Hozzáteszik, hogy a kifizetett ebéd éthordóban elvihető.
És akkor arról, hogy vannak-e új szabályok. A válasz szerint nincsenek, egy egységes nyilvántartási és számlázási rendszert vezetnek majd be, ami a tanulókat és a szülőket nem érinti majd. És egyeztetnek arról, hogy a térítési díjat csekken vagy átutalással is be lehessen fizetni.
Visszatérve az alapkérdésre, a hivatalos válasz szerint ahhoz, hogy egy gyerek ne kapjon ebédet az iskolában, kéthavi térítési összeggel kell tartoznia.
Mi pedig arra biztatjuk olvasóinkat, írják meg saját tapasztalataikat. Cím: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu_PONT_