Eddig közel ötmilliárdot fizetett a kormány a Wizz-Air-nek a kínai járatokért

Ez még nem a végösszeg.

A Népszava közérdekű adatigénylés nyomán megtudta: tavasszal mintegy 4,713 milliárd forintot fizetett a kormány a Wizz Air-nek 65 olyan járat után, amely egészségügyi eszközöket és védőfelszerelést hozott Kínából Magyarországra.

A lap azt írja, ez nem a végösszeg, hiszen a légitársaság legalább száz alkalommal szállított egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket Kína és Magyarország között. Azt nem közölte a Külügyminisztérium a Népszavával, hogy mennyit fizettek ki végül a Wizz Air-nek összesen, de a lap kalkulációja szerint a járatok átlagos költségét alapul véve 7,2 milliárd forint is lehetett a végösszeg.

A Külügyminisztérium arra a kérdésre nem válaszolt, hogy miért a személyszállító gépekkel rendelkező Wizz Air-t keresték meg, így azt sem tudni, miért nem teherszállításra specializálódott logisztikai cégeket bíztak meg a feladattal.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek