Édes hazánk: 80 éves nénit ütöttek le a nyíregyházi temetőben

A rablót végül Budapesten fogták el.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást B. Péter 23 éves nagykállói lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a férfi a nyíregyházi köztemetőben beszélgetést kezdeményezett egy 80 éves asszonnyal, aki a családi síremléket gondozta augusztus16-án dél körül.

A férfi egy számára kedvező pillanatban tarkón ütötte áldozatát, aki elesett, és közben további sérülést szenvedett. A támadó a súlyosan sérült nővel mit sem törődve a táskájáért nyúlt, kivette belőle az asszony pénztárcáját a benne lévő több tízezer forint összegű készpénzzel, bakkártyával, majd a fülbevalóját is megszerezte és elmenekült. A rendőrök a bejelentést követő néhány órán belül azonosították a feltételezett elkövetőt. A férfit hiába keresték lakóhelyén, illetve a vélt tartózkodási helyein, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Hamar kiderült, hogy időközben Budapestre utazott, ott fogták el augusztus 20-án a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai, akik értesítették erről a körözést kibocsátó rendőri szervet. A nyíregyházi rendőrök B. Pétert gyanúsítottként kihallgatták, és őrizetbe vették. - írja a police.hu.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek