Egész nap szólt a népzene, táncosok ropták kifulladásig a szombathelyi Berzsenyi téren

Itt tartották a Vasi Néptáncpanorámát október első szombatján.

Az időjárás is kegyes volt, így „Dani uraság” (szobor formájában) olyat láthatott, amit eddig még sosem. Kiderült, hogy az átépített Berzsenyi tér néptáncra is éppen jó, sőt, ha lehet , Szombathelyen a legjobb. Az egész napos kavalkád bevallott célja egyébként a szülőföld hagyományos értékeinek, Vas megye néptánc-népzenei és kézműves hagyományainak népszerűsítése volt.

Vasi Néptáncpanoráma
Vasi Néptáncpanoráma
Nagy Zoli

És annak – is – éppen megfelelt. Az érdeklődőket ugyanis színpadi bemutatók, gyermekprogramok, magyar és nemzetiségi táncházak, kézműves kirakodóvásár és fotókiállítás várták. A délelőtti gyermekműsor után a kora délutáni órákban megkezdődött a vasi néptáncegyüttesek, népdalkörök és népzenei együttesek műsora.

Vasi Néptáncpanoráma
Vasi Néptáncpanoráma
Nagy Zoli

Húsz néptáncos, tucatnyi énekes-hangszeres közösség, mintegy hatszáz közreműködő mutatta meg és be, amit a kitűzött cél követelt, azaz, hogy népszerűsítse a szülőföld hagyományos értékeinek, Vas megye néptánc-népzenei és kézműves hagyományait. Sikerült. Akik pedig a mozgás helyett inkább a kézügyességüket tették volna inkább próbára, a kézműves mesterek között kereshettek kedvükre való tevékenységet és portékákat.

Vasi Néptáncpanoráma
Vasi Néptáncpanoráma
Nagy Zoli

A nap az MMIK aulájában táncházzal zárult. Sok képünk van nagyon, erre kattintva nyílik a galéria.

Vasi Néptáncpanoráma
Vasi Néptáncpanoráma
Nagy Zoli

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra