Forgalomkorlátozás várható este fél 8 és 8 óra között a sárvári vár gazdasági bejáratánál, a várkerület déli és nyugati részénél, a 13 város utca, a Kató köz és az Árpád utca szakaszán. Itt gyülekeznek ugyanis a résztvevők a felvonulásra.
A Nádasdy Fesztivál jelmezes felvonulása végül este 8 órakor indul és várhatóan háromnegyed kilencig tart. Így ebben az időszakban a várkerület északi részénél, a polgármesteri hivataltól a várparkig tartó útszakaszon valamint a Batthyány utcai körforgalomtól a Kossuth téren át a Nádasdy vár hídjáig lesz forgalomkorlátozás.
Az autósok a Batthyány utca – Hunyadi – Gárdonyi - Feketehíd - Rákóczi utcai terelő útvonalon közlekedhetnek majd ebben az időben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!