Egy 27 éves budapesti nő az Ólmodon megbukott embercsempész

Tényleg megér ennyit?

Ólmod térségében, 2021. június 18-án, a reggeli órákban észleltek az egyenruhások egy magyar forgalmi rendszámú gépjárművet, amelyből négy, ismeretlen személy kiugrott és a közeli erdőbe távozott - közölte a Vas megyei rendőrség.

A a sofőr a rendőrök észlelését követően továbbhajtott, a járőrök Ólmodon, a Fenyő utcában állították meg az autóst.

A budapesti sofőrt a Kőszegi Rendőrkapitányságra előállították. A 27 éves nő megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a négy elmenekülő személyt illegálisan szállította a gépjárművében.

Őrizetbe vétele mellett, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

"Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője, vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható" - emlékeztet a rendőrség.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek