Egy szociológusokból álló csapat megbecsülte, hányan lehettek a Békemeneten és a Nemzet menetén

Spoiler: szerintük a Nemzet menetén többen voltak. Sokkal.

Szabó Andrea, az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének igazgatóhelyettese nyolc, egyetemistákból álló csapattal megpróbálta megbecsülni, mennyien lehetettek a Békemeneten és a Nemzet menetén, a szociológus erről a Facebbokon számolt be, amit a Telex vett észre.

A kutatást 8:30 és 18:00 között végezték, és a csapatok úgy helyezkedtek el, hogy mindkét rendezvényen a tömeg minél nagyobb részét átlássák. Ez alapján úgy számoltak, hogy a Fidesz rendezvényén nagyjából 1,9 ember állt négyzetméterenként, míg a Tiszáé kicsit szellősebb volt, ott 1,7 ember/m²-rel számoltak.

Így a becslésük szerint a Békemeneten nagyjából 85-92 ezren lehettek jelen, míg a Nemzeti Meneten 160-170 ezren vonulhattak.

„Ezek mind konzervatív becslések, de biztosan állíthatom, hogy nem voltak kétszer többen az első rendezvényen, sőt majdnem biztos vagyok benne, hogy ha nem is kétszer, de legalább 1,7-szer többen voltak a délutánin, mint a délelőttin” - írta Szabó.

A számháború pontos végeredményét valószínűleg nem fogjuk tudni, ennek ellenére Orbán Viktor már csütörtök délután eredményt hirdetett, posztjában legalábbis azt írta, kétszer annyian voltak a kormányoldal rendezvényén, mint az ellenzékin.

Címlapképünk a Tisza Párt eseményén készült.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet