Egyre jelentősebb az ellenzék előnye a Fidesszel szemben

5-6 százalékpontos lett, ez enyhe mandátumtöbbséget is jelenthet egy választáson.

A Fidesz támogatottsága az összes megkérdezett körében egy százalékpontot csökkenve 29 százalék volt februárban, derül ki a Publicus Intézet országos reprezentatív közvélemény-kutatásából, amit a Népszava megbízásából készítettek.

Az MSZP 5, a Jobbik 7, a DK 8, a Momentum pedig 5 százalékon áll az összes megkérdezett körében.

Érdemben, havonta nagyjából 1-1 százalékponttal növekszik az összefogás szavazók aránya. Tavaly nyári megjelenésük óta az elmúlt 7-8 hónap alatt 8 százalék jelezte, hogy ebbe a csoportba tartozik. Ez a tábor elsősorban a bizonytalanokból érkezik, akik 39-40 százalékról 33 százalékra csökkentek ezen időtávban.

Pártok támogatottsága
publicus

Érkeztek még az összefogás szavazók körébe az ellenzéki pártoktól is, elsősorban a Momentumból és az MSZP-ből, másodsorban a DK-ból és a Jobbikból, írja a Publicus Intézet.

Trend még, hogy növekszik a Jobbik támogatottsága és a párt a Momentumtól szipkáz el szavazókat, tőlük is elsősorban vidéken. A kutatásban emlékeztetnek, stabilizálódott az összefogott ellenzék 2020 nyár végén, majd ősz elején létrejött előnye a kormánypárttal szemben.

Ám míg a tavalyi év utolsó negyedévében az előny 3-4 százalékpontos volt, ami bár szavazattöbbséget jelentett, a választási rendszer egyenetlenségei miatt mandátumtöbbséget nem. Mostanra az előny 5-6 százalékpontos lett, ami már enyhe mandátumtöbbséget is jelenthet egy 2022-es választáson, teszik hozzá. - írja a 24.hu.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet