Egyre többen állnak sorba az ünnepi ételosztásokon, akiknek van hova hazamenniük, mégis nélkülöznek - számol be a szeretlekmagyarorszag.hu - Ez a tapasztalata több segély- és civil szervezetnek, amelyek évek óta rászoruló emberekért dolgoznak. Azt látják, hogy sok többgyerekes család, kisnyugdíjas, és egyedülálló kerül olyan helyzetbe, hogy a meleg ételen, a gyümölcsön, és a ruhán spórolja meg a téli rezsijét.
Az erről szóló tudósításból kiderül: nem csak éhezőkről van szó, hanem olyanokról, akiknek a meleg étel nem a mindennapjaik része. Van ahol tartós élelmiszert, meleg ruhákat és játékokat is kapnak a rászorulók. Több olyan idős ember van, aki már el sem tud menni az ételosztásokra. Egy idős békéscsabai asszony is megszólalt, aki azt mondta: a tavaszt várja, amikor kevesebbet kell költeni tüzelőre, és több marad ételre a családi kasszában.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!