Július végéig összesen 1409-en jelentkeztek a rendőrség által meghirdetett iskolaőri pályázatra. Az egészségügyi, pszichológiai, erőnléti vizsgálatok után 497-en kezdték el a képzést – tudta meg a Népszava az Országos Rendőr-főkapitányságtól. A pályázók kétharmada azonban már a tanfolyam megkezdése előtti szűrőn fennakadt.
A rendőrség szerint országszerte 478 iskolába kellene őrt küldeni, ezt pedig a képzést megkezdők számadatai alapján nagyon szűkösen tudják majd teljesíteni (291 őr köznevelési intézménybe kerülne, 185 fő pedig szakképző intézménybe). Ráadásul egy iskolaőr vélhetően kevés lesz egy több száz tanulót foglalkoztató intézménybe, a programot elindító Emberi Erőforrások Minisztériuma is iskolánként legalább egy-két őrrel számolt, így a jelenlegi számadatok alapján nem zárható ki, hogy a rendőrség a hivatásos állományból átvezényelt munkatársakkal pótolná a hiányt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!