Péntek este született elefántborjú a nyíregyházi Sóstó ZOO-ban. A fiatal bikát nagyon jól gondozza az anyja, amely először ellett, és szerencsére teje is bőven van a rendszeres szoptatáshoz.
A kis bikának az állatorvosok kétséget kizáróan meg tudták állapítani a nemét, és azt is, hogy teljesen egészséges. A súlyát azonban nem sikerült lemérni, így becslésre hagyatkoznak a szakemberek, akik szerint 80-100 kilogrammosan jöhetett világra. Magyarországon most másodszor született afrikai elefánt, és az első is a Nyíregyházi Állatparkban látta meg a napvilágot 2007-ben.
Az elefántbika apja, Jack 23 éves, anyja, Kwaza 16 éves. Az anyaállat kétéves vemhesség után hozta világra kicsinyét, és az ellés komplikációmentes volt.
A nyírségi állatkertben tíz éve tartanak afrikai elefántokat. Természetes élőhelyük Afrikában, a Szaharától délre található, ma már ott is elsősorban nemzeti parkok és védett területek lakói.
A kiselefántnak egyelőre még nem adtak nevet. A gondozók ugyanis várják az állatkert látogatóinak névötleteit.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!