Elengedik a premontreis diákokat bántalmazó triót?

A nyugat.hu információja alapján az ügyész nem kezdeményezi az előzetes letartóztatását annak a három elfogott fiatalnak, akik tesztfutásról visszatérő gimnazistákat bántalmaztak Szombathelyen.

A nyugat.hu információi szerint az ügyész nem kezdeményezi a pénteken szombathelyi diákokat megtámadó és súlyosan bántalmazó társaság három elfogott tagjának előzetes letartóztatásba helyezését, így szabadon távozhatnak. A rendőrök a banda negyedik tagját is beazonosították és időközben előállították.

Pénteken dél környékén a Premontrei Gimnázium egyik osztályának tanulói 12 perces futáson vettek részt testnevelés óra keretében. Erről tartottak vissza az iskolába, amikor egy, nem az iskolához tartozó társaság az APEH (NAV)parkolóban előzmény nélkül inzultálni kezdett három gimnáziumi pólóban sétáló fiút. A szóváltást tettlegesség követte, többek között fejberúgás is, emiatt az egyik tizenéves diákot kórházba kellett szállítani. Társa szintén fej- és lágyrészsérülést szenvedett. A nyomozás során begyűjtött információk alapján a rendőrség őrizetbe vett három személyt. A gyanúsítottak ellen garázdaság és más bűncselekmények miatt indítottak eljárást. Szabadlábra helyezésük híre megdöbbenést keltett az általunk megkérdezett tanulók között.

A rendőrség hétfőn ad bővebb információt az esettel kapcsolatban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek