Elfoglalták az oroszok a csernobili atomerőművet

„Lehetetlen megmondani, hogy a csernobili atomerőmű biztonságos-e az oroszok teljesen értelmetlen támadása után.”

Elfoglalták az orosz haderők a csernobili atomerőművet, a kezelőszemélyzetet az első információk szerint túszként tartják a létesítményben. Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki hivatal tanácsadója is megerősítette:

„Lehetetlen megmondani, hogy a csernobili atomerőmű biztonságos-e az oroszok teljesen értelmetlen támadása után” – mondta a tanácsadó. „Ez az egyik legsúlyosabb fenyegetés ma Európában.”

A CNN információi szerint az atomerőmű vezetése már reggel távozott, így nem volt senki, aki utasításokat adjon a létesítmény védelmére. Ezt Jevgenyija Kuznyecova, a csernobili zóna kezelői hivatalának szóvivője mondta el a lapnak – írja a 24.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek