Elfogták a kiskorú rokonait abúzáló férfit

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztálya nyomozást folytat szexuális erőszak és gyermekpornográfia bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A nyomozók – nemzetközi bűnügyi együttműködés keretében – az amerikai Eltűnt és Kizsákmányolt Gyermekek Nemzeti Központjától kapott információk alapján azonosítottak egy 5 éves magyar kisfiút, akiről gyermekpornográf felvételt osztottak meg az interneten. A kibernyomozók az ügyben indított nyomozás során megállapították, hogy a képeket készítő férfi a gyermek Ausztriában élő rokona, továbbá bizonyítékokat szereztek arra vonatkozóan, hogy a gyermekkel és szintén kiskorú testvérével is szexuális cselekményt végzett. A KR NNI munkatársai a 26 éves férfit 2020. június 22-én elfogták, gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatására, amit az illetékes bíróság elrendelt. - írja a police.hu .

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek