Az elsődleges adatok alapján két könnyű sérültje volt annak a balesetnek, ami november 27-én történt a 87-es főúton, az ún. kőszegi egyenesben, Gencsapáti közelében.
A részletek a balesetről készült videóösszefoglalónkban hallhatók:
A balesetet okozó középkorú férfit és a tetejére fordult autóból kiszabadított nőt szállították a mentők kórházba, de egyikőjük sem szenvedett súlyos sérülést.
Az egyik szemtanú a baleset helyszínén elmondta, hogy az okozó nem hajtott gyorsan, sőt, a megengedett sebességnél lassabban közlekedett, de nagyon instabil módon, kacsázott a sávok között. A baleset után a roncsok mellett járkálva telefonált.
Megerősített információnk szerint a férfi néhány nappal a baleset után elhunyt. Egyelőre nem lehet kizárni, hogy az egészségügyi állapotának köze volt a balesethez és a halálához is, tehát nem a balesetben szerzett sérülései miatt vesztette életét.
Seffer Lilla rendőr őrnagy, a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kérdésünkre közölte, hogy a baleset körülményeit továbbra is vizsgálja a Szombathelyi Rendőrkapitányság.