81 éves volt.
Elhunyt Dózsa László színész, az Újpest Színház korábbi művészeti vezetője és főrendezője, Újpestért díjas, Budapest díszpolgára - közölte Déri Tibor, Újpest polgármestere a
Facebookon.
Dózsa Lászlót Újpest Önkormányzata saját halottjának tekinti - írta.
Dózsa László 1942-ben született Budapesten. Saját bevallása szerint gyermekkorában súlyosan megsebesült az 1956-os forradalomban. Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában tanult, majd 1967-ben elvégezte a színművészeti főiskolát is. Előbb Debrecenben, majd 1970 és 1980 között a Madách Színházban játszott. Ezután két évadot a Népszínházban töltött, majd 1991-ig a Nemzeti Színház tagja volt, majd ismét a Madách Színházban játszott. Több filmben is szerepelt.
2005-ben 1956-os emlékéremmel tüntették ki, 2011-ben érdemes művész címet kapott. 2016-ban Budapest díszpolgára, 2019-ben kiváló művész lett. 2006-ban jelent meg A rivaldától a vérpadig és utána című könyve.
81 éves volt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.