Elhunyt Gál László, a szombathelyi egyetem oktatója, a korábbi főiskola főigazgatója

Egy legenda távozott.

Elhunyt Gál László, az ELTE Savaria Egyetemi Központ professor emeritusa, címzetes főigazgató, a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület tiszteletbeli elnöke. 80 éves volt. Mint az egyetem hivatalos oldalain írják, május 24-én kapták a megrendítő hírt: elhunyt mindenki Gál tanár ura.

Gál László 1974 óta dolgozott a szombathelyi intézményben, az akkor megalakult jogelődben, a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán kezdte munkáját.

Az elmúlt évtizedekben vezette a Testnevelési Tanszéket, majd a Sporttudományi Intézetet, 1997-ben pedig a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola főigazgatója lett. A szombathelyi felsőoktatással egyidős Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület alapítótagja, haláláig tiszteletbeli elnöke is volt.

Facebook/ELTE Savaria Egyetemi Központ

2017-ben professor emeritusi címet kapott. Az indoklás szerint, több évtizedes kiemelkedően magas színvonalú, hazai és nemzetközi oktató tevékenysége, tudományos teljesítménye, a tudományos utánpótlás nevelésében való részvétele, valamint az oktatás és kutatás terén végzett szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként.

2020-ban a Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség (MEFS) Professzori Tanácsának tagja lett. Gál László a MEFS Professzori Tanácsának tagja lett 2020. November 08. 09:06 A felkérés a szövetség jelenlegi elnökségének megbízási időtartamára, 2024. augusztus 12-ig szólt volna.

„Túlzás nélkül állíthatjuk, egy legenda távozott. Gál László halálával egyik meghatározó személyiségét veszítette el a szombathelyi felsőoktatás” – írták az ELTE SEK Facebook-oldalán.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet